Faragó Priszcilla | Izgalommal teli várakozás és hagymaszag terjengett a levegőben péntek este az István volt épületének tornatermében. Odakint már javában sötét volt, és jó ideje esett az eső, ám ez valahogy senkit sem zavart. Sőt. Kifejezetten hangulatos volt. Sehol egy ideges, feszült ember. Mintha erre az estére mindenki félredobta volna minden baját, és a kispárna és hálózsák mellé becsomagolt volna még egy kis boldogságot is, abból a fajtából, ami igazán belülről tud kijönni, és ami igazán ragadós.

A sima és bordásfal mellé lepakolt szivacsok hamar megteltek. A felolvasó helye egy pad volt: szép, barna fapad, előtte gyertyák világítottak. Különös, hogy az a néhány aprócska láng képes volt kiűzni a tudatomból a mennyezeten világító neonlámpa fényét. A terem másik végében padokon sütemények, kenyér, tea és mi szem-szájnak ingere.

Uzonyi tanárnő nyitotta meg az estét, majd elkezdődött a könyvek ajánlása. A tanáraink megmutatták, hogy csinálják ezt a profik, ezzel alaposan megnehezítve a döntést. A szavazatok megszámlálása után ünnepélyes eredményhirdetés. A győztes A szemlélők lett Szabó Magdától. A felolvasást a könyv ajánlója, Zara tanárnő kezdte. Egy óra mesélés után szünet, teázás, jóízű evés és beszélgetés. Majd következett újabb egy óra, a padon ezúttal Kutas tanárnő foglalt helyet, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal jöttek a többiek.

Ahogy az idő mindjobban előrehaladt, úgy növekedett meg az édesen alvók száma. Ez csak akkor vált zavaróvá, amikor az olvasó hangja mellé horkolás vegyült. Zavarót mondtam volna? Hiszen csak vicces volt. Legalábbis én magam jót mosolyogtam azon, hogy miközben igyekszem a lehető legtöbb dolgot megérteni a hallottakból, azt veszem észre, hogy a hortyogást kezdem el figyelni.

Már igencsak elmúlhatott éjfél, mikor Nagy László tanár úr vette át a könyvet. A mély hang és a késői óra meghozta a hatását: rohamosan megnőtt az alvók száma. Egyre többen adták fel a saját magukkal vívott harcot, és engedtek az ólmos fáradtságnak.

A mese itt véget is érne, ha a fényképész úrnak nem lett volna annyi lélekjelenléte, hogy szépen belevakuzzon szinte mindenki arcba. Ennek köszönhetően egyre többen ültek fel kócosan, nyöszörögve, szemüket dörzsölgetve, és azután tudakozódva, hogy hol is tartunk a történetben? Sajnos a túlnyomó többség elvesztette a fonalat.

A felolvasást Páni Ádámot követve Uzonyi tanárnő zárta. Kis ébredezés után egy villámgyors összepakolás, fáradt beszélgetés, majd mindenki ment a dolgára.
Konklúzió: kevesebb kenyér, több ébrenlét.

Aki eljött, szerintem egy fantasztikus éjszakát tölthetett el egy igazi, Istvános közösségben.