Én, Saját Név, a Szent István Gimnázium hetedik osztályos tanulója esküszöm, hogy az itt töltött évek alatt méltón viselkedem, a nálam idősebbeknek előre köszönök. Tündi néninél mindig csöndben és fegyelmezetten kivárom a sorom, és a 13.-osokat mindig előre engedem.

Ígérem, hogy az osztályfőnökömet és más tanáraimat nem váltom le, hibáikat nem olvasom a fejükre, és úgy általában igyekszem úgy viselkedni velük, mintha nem csak tanárok lennének, hanem emberek is.
Samura, a csontvázra soha nem adok ruhát, mert tudom, hogy nem fázik anélkül sem, és nem akarok miatta felelni Barsi tanárnőnél.
Nem rohangálok a folyosón, mert véletlenül Gyöngyös tanár úr tenyerének szaladok.
A szemetemet saját kezűleg a kukába dobom, és az ablakokat mindig becsukom, hogy Erzsi néni jóindulatát elnyerjem.
Fogadom, hogy a rágót óra előtt mindig kiköpöm a szemetesbe, mert különben úgy kell, hogy még Bogáthy tanárnő is hallja, ahogy koppan.
Rajzórán is mindig figyelek és jegyzetelek, mert így, ha Dolina tanárnő begyűjti a füzetemet, talán nem ír be egy függőlegest.
Fogadom, hogy az elkövetkezendő pár órában, és ezt követően az egész hátralevő életemben a végzősök hű szolgája leszek, akkor is, ha az élet úgy hozza, hogy én leszek a főnökük, akkor is, ha én vagyok jobb röplabdában, vagy bármi másban, veszíteni őket sosem engedem.

Isten engem úgy segéljen!