2008. április 30.

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete ma, 2008. április 30-án (szerdán) 18 órakor a Városháza nagytermében tartja rendkívüli ülését. Az ülés témája -többek között- a Szent István Gimnázium új igazgatójának kinevezése lesz.
Az iskola igazagtói posztjára két pályázat érkezett, külsősként Kurnász László Piliscsabáról, belsősként pedig Zara Melinda, aki 15 éve a gimnázium tanára, 4 évig igazgatóhelyettese. A pályázatok átestek az ilyenkor kötelező véleményezési folyamaton is, a DÖK és az iskolaszék ellenszavazat nélkül, a tanári kar pedig 1, azaz egy ellenszavazattal Zara Melinda kinevezését támogatja. Ahogyan teszik ezt a diákok és a szülők is, mindkét körben folyamatban van az aláírásgyűjtés, de már most elmondható, hogy a belső pályázó támogatottsága közeledik a 100%-hoz. A képviselőtestület Fidesz-frakciója az egyhangú vélemények ellenére (vagy éppen miatt?) a külső pályázót, Kurnász Lászlót támogatja. A városvezetés Oktatási Bizottsága fele-fele arányban támogatja a két jelöltet.
A végső döntést a képviselők a nyilvánosság kizárásával, zárt ülésen hozzák. A Szent István Gimnázium diákjai értesüléseink szerint az ülés ideje alatt rögtönzött szerenáddal próbálnak a városatyák lelkiismeretére hatni.