2009. május 9.

Forrás: Hídlap | Valamivel több, mint egy éve, egy feszültségekkel terhes időszakot követően nevezték ki a Szent István Gimnázium igazgatójának Kurnász Lászlót. Az intézmény vezetését egy évre vállaló igazgató ismét, ezúttal már öt évre is vállalná a megbízatást.
– Az önkormányzat döntése alapján már tavaly is öt évre nevezték ki, Ön azonban a határozat másnapján közölte, hogy „első körben” egy évre, pontosabban 2009. július 31-ig vállalja a megbízatást, mondván, hogy az egy év eseményeit követően dönt a folytatásról. Információink szerint folytatná munkáját az István élén.

– Igen, benyújtottam a pályázatomat az igazgatói posztra, szeretném tovább irányítani az iskolát. Céljaim között szerepel, hogy az István továbbra is egy különleges színfoltja legyen a város oktatási palettájának, szeretnénk a jövőben is a régió legjobb képességű gyerekeit magunkhoz vonzani, és sokat segít majd az is, ha az iskola végleges helyére költözhet a belvárosban (a volt szemüvegkeretgyár területén – a szerk.). A Szent István Gimnáziumnak békés, nyugodt, stabil körülményekre van szüksége ahhoz, hogy továbbra is a térség egyik legeredményesebb iskolája legyen. Ehhez a fenntartó véleményem szerint minden feltételt megteremt, és én is erre törekszem most, és – amennyiben pozitívan bírálják el pályázatomat – akkor a következő öt esztendőben is.
– Ezek alapján sikeresnek ítéli az eltelt, valamivel több mint egy esztendőt.
– Úgy gondolom, hogy az eredmények önmagukért beszélnek. Diákjaink sorozatosan vesznek részt különböző tanulmányi versenyeken mind megyei, mind országos szinten – nagyon eredményesen. Ez ugyanúgy igaz a sportra, és gyakorlatilag valamennyi szaktantárgyra Legutóbb a megyei rajzversenyen több mint tíz diákunk ért el dobogós helyezést, de említhetném egyik diákunkat, aki az országos kémia és fizika versenyen is komoly sikereket ért el éppen ezen a héten.
A tanulmányi eredmények mellett az infrastruktúra is jócskán gyarapodott az elmúlt évben. A teljesség igénye nélkül csak néhány beruházást említenék: elkészült a dallamcsengő, száz darab öltöző szekrényt vásároltunk, a déli homlokzat ablakait hővédő fóliával látták el, az összekötő szárnyat felújították. Elkészült és berendeztük az új könyvtárat, a kondi- és informatikai termet, ahol vadonatúj eszközöket használhatnak a tanulóink, akik körében mindezen kívül különösen népszerű a szintén ez időszak alatt beszerzett csocsó- és pingpongasztal. Megszépült az iskola udvara, több mint húsz fát, díszcserjéket és egynyári virágokat ültettünk. Véleményem szerint a fenti, az önkormányzat által biztosított több tízmillió forintos beruházásnak köszönhetően a Szent István Gimnázium az egyik legszebb, és legmodernebb oktatási intézménnyé nőtte ki magát az elmúlt időszakban.
– Maradt még tennivaló a következő öt évre is?
– Természetesen a fejlesztések tovább folytatódnak, hiszen a tervek szerint őszre elkészül az ebédlő és a díszterem, amivel egy régi álmunk valósul meg, hiszen így a diákok étkeztetését helyben tudjuk biztosítani. Ezen kívül az intézmény újabb nagy lehetőség előtt áll, pályázni fogunk a képviselő-testület által kiírt elit iskola címre, ezáltal pedig szeretnénk, ha a mi iskolánkban végző diákok minél nagyobb számban tudnának bekapcsolódni majd a Pázmány Péter egyetem információtechnikai karának ősztől Esztergomban induló képzésébe, annál is inkább, mivel az itt végző diákok jó eséllyel tudnak majd elhelyezkedni az egyre keresettebb szakmában. Esztergom önkormányzata ráadásul ösztöndíjjal is támogatja az ide felvett, a városban, és a régióban élő tanulókat. Mindemellett jövőre egy osztállyal gyarapodunk, így 14 osztályunk lesz összesen.
Mindez természetesen a fenntartó hathatós támogatásával valósult meg, amire reményeim szerint a továbbiakban is számíthatunk, hiszen ennek köszönhető, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben, amikor másutt iskolákat zárnak be, nálunk a fejlesztések sorrendjéről tudunk beszélni. Ez annak tükrében még inkább hangsúlyozandó, hogy mindezt elsősorban az esztergomiak élvezhetik, hiszen diákjaink többsége városunk lakója.